"Kinek nincs múltja, hova ülteti a jövendőt,
mely mélyebb földet kíván,
mint a jelennek arasznyira ható kérge"
Hunfalvy Pál, 1841

Szeretettel köszöntünk mindenkit honlapunkon!
Egyesületünk a 2011. évre tervezett programjait megvalósította, persze ez nem jelenti azt ,hogy ne fogadnánk szívesen újabb képeket, ötleteket a továbbiakhoz.
Tartottunk összesen 8 Képnézegetőt (ez tulajdonképpen az Egyszer volt- régen volt helytörténeti est) január-május és szeptember- november.
Felújíttattuk a József Attila utcai Bildstockot.

Foto:Csovics
Megvalósítottuk a Borbála kápolna emlékhelyet.

Foto: Hegedűs András
Megszerveztünk( ill . közreműködtünk a megszervezésben) két kiállítást: Napforduló heti Stocker Tamás fotói

Foto: Hegedűs
Bánya gyermekszemmel kiállítás:

Bányásznapra megcsináltattuk a Hungária -akna emlékkövét és infotábláját.

Bányászelődeink emlékének tiszteletére szerveztük a brennbergbányai kirándulást.
Balázs, Borbála napi vetítést tartott az óvodásoknak.
Végül, de nem utolsósorban Sanyi megcsinálta/csinálja a Bányászhonlapunkat és megújult a Helytörténeti honlap is.
Köszönjük a sok segítséget, amit kaptunk, hogy mindezt megvalósíthassuk!
Büszkeségeink:
A könyvünk:

2009
A hét általunk felújított Bildstock:

2008 Szt. Vendel

2009 Szt.Orbán 2009 Szt. Kristóf 2009 Szt.Donát
 
2010 Szentháromság 2010 Szt. Borbála

2011 Szt. Vince
Bányász emlékhelyek és információs táblák:

Szent István-akna emlékére
avatva: 2009.12.05.

Tájékoztató a pilisszentiváni bányák nyitópontjairól
Felállítva: 2010.12.04.

A Jóreménység táró emlékére
Felavatva:2011.12.04.

Emlékoszlop és infotábla a Szent Borbála kápolna emlékére a volt Bányatelep területén
Felavatva és felszentelve 2011.06.26.

A Hungária Bányaművek emlékére
Felavatva 2011.09.03.
 
Bányászati anyagunkból a honlap itt található
Az oldal szerkesztés alatt áll. |